Cégalapítás Angliában - Felejtsd el a magyar bonyolultságot

Ez a blog az angol üzletfejlesztésről szól, de mindenképpen érdemes kicsit körbejárni az angol cégalapítás kérdését. 

Aki indított már Kft-t, Bt-t Magyarországon, az pontosan tudja, hogy igazi rémálom kategória. Rengeteg költség, idő és energia.

Az angol cégindításnál ezt mind el lehet felejteni.

Angliában a cég hivatalos bejegyzéséhez vannak ügynökségek, akik segítséget nyújtanak, illetve mindent, vagy majdnem mindent levesznek a tulajdonosok válláról. Több magyar ügynökség is van, így még a nyelvi nehézségek sem jelenthetnek gondot. A költségek erősen változnak, de nagyjából 100 fontból megoldható a bejegyzés az alaptőkével és a székhelyszolgáltatással együtt. Ebben már benne van az ügynökség munkájának a költsége is. Ez a jelenlegi árfolyamon kb 35 000 forint.

Amennyiben saját magunk akarunk nekiállni ennek a feladatnak, akkor sincs igazán nehéz dolgunk. Itt is arra tudok hivatkozni, hogy aki Magyarországon átment a cégindítás jogi, adóügyi és minden más hivatali procedúráján, annak egy megfelelő angol nyelvtudás mellett nem lesz nagy kihívás.

 

A kormányzati portál minden fontos információt megad:

https://www.gov.uk/set-up-business

Illetve saját magad is megnyithatod a céged a következő oldalon:

https://www.gov.uk/limited-company-formation

 

Könyvelésben, bérszámfejtésben szintén vannak szép számmal akár magyar irodák is Angliában, akik általában 50 fontos havi díjért megoldják a könyvelést és az igazgató bérszámfejtését is. A külföldi könyvelő cégek általában olcsóbbak, mint a magyarok, de sokan vannak a honfitársaink között olyanok, akik inkább fizetnek egy kicsit többet, de nem akarnak idegen nyelvű könyvelővel dolgozni. 

Az angol Limited vagy Ltd egy magyar Kft cégformának felel meg, de míg Magyarországon 3 millió forintos alaptőkére van szükség, addig Angliában teljesen rendben van az 1 fontos alaptőke/tulajdonos.

Persze itt is van bejelentés a helyi adóhatóság felé, de nagyjából 24 óra alatt elkészül a Kft-nk hivatalos bejegyzése és megérkezik a visszaigazolás.

Akkor már "csak" egy üzleti bankszámlára van szükségünk és minden készen van az induláshoz. Ez viszont már sokkal bonyolultabb kérdés, de persze itt is van kiskapu. Erről a következő bejegyzésben lesz szó.

 

Good luck :)

 

Végh Péter

A bejegyzés trackback címe:

https://angolbiznisz.blog.hu/api/trackback/id/tr8012868632

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Üzletfejlesztés Angliában magyar KKV-knak

Ez a blog azoknak a magyar KKV vállalkozóknak szól, akik szeretnének megjelenni az angol piacon.

Friss topikok

Archívum

süti beállítások módosítása